A Rippel Akadémia nyári naptára teljesen megtelt, és ennek mi nagyon örülünk. Rendezvényről rendezvényre járunk, és rengeteg élményt szerzünk.

Túl vagyunk már egy RBA évzáró bemutatón, 2 teljes hétvégén a Gyerekszigeten, a 10.Győrkőcfesztiválon, a 10 napos Rippel Akadémia Nyári Kalandtáboron, és sok sok fellépésen.

Ez azt jelenti, hogy 2017 nyarának első felében több mint 2500 gyereket mozgattunk meg eddig. Ez hatalmas szám, ami nagyon boldoggá tesz minket. És még nincs vége a nyárnak…eláruljuk, hol találkozhattok még velünk augusztus végéig:

  • július 29. – Balatonaliga – Aligai Mesés Napok
  • augusztus 5. – XIII. kerület, Béke tér – Mozgásban a kultúra
  • augusztus 7-tőll 11-ig Rippel Akadémia Nyári Napközis tábor
  • augusztus 27 – XIII. kerület, Dagály utca – Angyalfolki utcabál
  • augusztus 29. – Nyáregyháza – Ökovi Falu átadás

E mellett természetesen már zajlanak az előkészületek, a 9. Rippel Akadémia évad elindításához, hiszen 2017-ben a Rippel Akadémia elindítja alapozó képzését a XIII. kerületben is. Tehát szeptembertől 2 helyen is várunk már benneteket.

Addig is találkozzunk a fent felsorolt rendezvényeken, mozogjatok sokat, és használjátok ki ezt a gyönyörű nyári időt!

RBA